kedd, augusztus 30, 2011

Gabi + Bontás 46 + Traktorkerék

Ma délelőtt Gabinál voltunk Debrecenben egy kis golyós technikai ellenőrzésen. A swing, snatch, nyomás volt terítéken. Nagyon mást nem is szoktam.
A lényeg: nem vagyok önveszélyes, azaz jó a technika. Persze, nem is Gabi lenne, ha nem szúrt volna ki két apró dolgot, úgyhogy ezeket meg is fogadom.

Továbbá felhívta a figyelmemet, hogy építsem be az edzéseimbe, majd később tegyem hangsúlyosabbá az egykezes swingeket (akár duplagolyós, akár egygolyós verzióban) a rendes kétkezes swing rovására.

Megállapította, hogy a húzódzkodásom tökéletes, de csak távoli rokona a taktikai RKC húzódzkodásnak (lábtartás és a könyök), így ezentúl határozottan meg fogom különböztetni az edzésnaplómban a TPU-t és a Húzódzkodást egymástól. Lesz ez is, meg az is.

Jó volt vele találkozni és megnéztem a kis birodalmát is. Kár, hogy nem Debrecenben lakunk...

Délután egy kis meló következett:

  • Járdalapok lerakása: tükör készítés, homokozás, lerakás - nagyon szöszölős meló, de kész!

    Idő: 5 óra
    Összidő: 278 óra

    A meló végeztével egy régi kedves ismerőst kaptam elő:

  • Traktorkerék forgatás: 6x(10 vagy 11 forgatás), olyan 1 perc pihikkel

    Nyomom az ipart:

    A kép az asszony telefonjával készült, ami egy nagyon jó telefon, de a kamera csak dísz rajta.

    Holnap szerda.
  • hétfő, augusztus 29, 2011

    Aquaticum

    Ma délután kirándulás a debreceni Aquaticum élményfürdőbe. Kellemes, sőt szinte meghitt baráti légkör (talán, ha 1/4 ház), így nem kellett várni semmire. Szétcsúszdáztuk magunkat, én még a hátamat is szanaszét verettem egy erős vízsugárral, frankókat hullámoztunk, szóval most este, mint a mosogatórongy.

    Egyébként nagyon züllik az Aquaticum: az élményelemek (sodrófolyók, hullám, gyermekmedencei vízköpők, gejzír, buzgárok nagy része) fele annyit sem ment, vagy egyáltalán nem működött, mint tavasszal. Most ez lehet, hogy a jövő heti felújítás miatt van, de én inkább takarékosságra tippelek: egyszerűen nincs vendég. Nemhogy most, de nyáron sem.

    Mindegy, a csúszdák működtek, úgyhogy hiba egy szál se!

    Holnap golyózástechnikai lendítésellenőrzésre megyünk.

    vasárnap, augusztus 28, 2011

    Létrák és Uszoda és Masszázs

    Ma uszodai gyúrós edzés lett volna, de az uszodai teremben még iszonyat meleg van. Így golyós erőedzés MetCon nélkül, aztán azonnal sipirc az uszodába:
    1. SMR + Bemelegítés

    2. C&P+TPU+RT-emelés:
        (5-5)x@16 + 5 + (1-1)x(@48+@12 = 60kg)
        (5-5)x@24 + 5x(+@8) + (1-1)x60kg
        (5-5)x@32 + 5x(+@16) + (1-1)x60kg

        Létrák: 2x(1-2-3-4-5)x[@40 + (+@24)], összesen C&P (30-30)@40 és TPU 30(+@24)
        Minden létrafok után RT-emelés: (1-1)x60kg

    3. Mennyiségi részecske: 2 körben, köztük 2 perc pihi
        Köteles bicepsz 10x@40
        Egykezes evezés (10-10)x@48
        Padlónyomás (10-10)@40
        Swing 20x@40

    4. Tépésgyakorlás: Prosztata-kampány 50db

    5. SMR
    Ma 2 db 5-ös létrát nyomtam és húztam. Ez mennyiségben ugyanúgy 30 ismétlés, mint 3 db 4-es létra, de 2 sorozattal kevesebb így egyrészt kissé intenzívebb, másrészt hamarabb kész van. Az RT-emelés volt a változatosság a műsoron biztonsági 60kg-mal, ebből is összejött oldalanként 13-13 ismétlés.

    Az erőrész után egy kis gyúrás utánérzet tépkedéssel. A turmix után azonnal tekertem is ki az uszodába:

  • 40' Úszás: Jóóóó vóóóót!

    Este még ráadásként:
  • 45' testmasszázs Bettitől: Ez is jóó!

    Holnap valszeg Aquaticum, a suli kezdés előtt utoljára, mert van néhány kedvezményes belépőnk.
  • szombat, augusztus 27, 2011

    Bontás 45

    Most már ám tényleg vége annak a tetves fának:

  • A kévébe kötött vékony, leveles ágak elszállítása: bérelt fuvaros
  • A maradék termés, levél elégetése, rendrakás az udvaron: jó meleg volt a tűz mellett a 35C-ban...

    Idő: 3 óra
    Összidő: 273 óra

    Úgy döntöttem, hogy még a termőföld hozatala előtt (kb. 15m3 kell) lerakok még néhány járdalapot, így a jövő héten lesz egy hosszabb meló.

    Addig is, holnap vasárnap!
  • péntek, augusztus 26, 2011

    Duplagolyók és Snatch

    Mivel délután fújt a szél, korántsem éreztem olyan melegnek az időt, mint tegnap, így edzés:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. Duplagolyós erőkörök szeggel: 3 kör (@24-@24), majd 3 kör (@32-@32)
        Clean&Press - 5
        See-Saw Press - 5
        Renegát evezés fekvőtámasszal vegyítve - 5
        Padlónyomás - 5

        Minden kör végén Szeghajlítás 1x(6x180)

    3. RT-emelés: jobb - (@48+@16+@8 = 72kg), bal - (@48+@16+4kg kis golyó = 68kg)

    4. Snatch - letétel nélkül, egy kézcserével: (50-50)x@24, összesen 100 ismétlés 3:40 alatt, nyugodt tempó

    5. Tépésgyakorlás: Férfi Egészségőr 6 db-os kupac (6x18=108 fényes lap)

    6. SMR
    A @32-@32 párosnál eredetileg 7x200-as szeghajlítás lett volna, de olyan fél perc erőlködés után a f.rk.m.n nagyobb görbület van, mint a szegen lett... Úgyhogy hagytam. A két @32 odatett a feszítésnek. Sebaj, maradt a 6x180-as.

    Ellenben - ha már úgy is rajta lógott a @48-on a @16 még a hét elejéről - néztem egy maxhoz közeli Rolling Thunder-es emelést. Jobbal a 72kg szépen fel, 2mp tartás, majd kontrollálva le: ezt végig uraltam. Ballal ugyanezt a 68kg-mal. Jobbal a 76kg-ra is rápróbáltam, de ahhoz ma kevés voltam.
    Jó vétel volt ez a kis fogáserősítő 4kg-os golyó, jól lehet ilyenre is használni.

    A snatch után tépésgyakorlás:

    Holnap szombat és pihinap.

    csütörtök, augusztus 25, 2011

    Strand

    Mivel a panelben ez a kellemes arcmelengető idő kezd kibírhatatlan lenni, így a délutánt családi strandolással töltöttük. Ha már Szoboszló...

    Holnap péntek. Edzésügyileg még nem tudom, mert meleg van. Aludni meg kora reggel lehet, így csak edzeni nem kelek fel :-)

    szerda, augusztus 24, 2011

    Bontás 44 és Úszás

    Ma végleg kimúlt a lila akác:

  • Fakivágás III.: Makita láncfűrész, kis- és nagyfejsze

    Idő: 6 óra
    Összidő: 270 óra

    A vastag ágak és a törzs került feldarabolásra a láncfűrésszel, majd a kuglikat felhasogattam. Király volt 35C-ban, még nekem is melegem volt egy csöppet...

    Egy hete még fa volt:

    A munka után kimenekültem az uszodába:

  • 40' Úszás: Dupla élvezetet jelentett belemerülni a kellemesen hűs vízbe és úszni egy adagot!

    Holnap csütörtök.
  • kedd, augusztus 23, 2011

    Létra Tabatával és Bontás 43

    Reggeli melegedés, mert olyan, de olyan hideg van:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. C&P + TPU + RT-emelés
        (5-5)@16 + 5 + (3-3)@48
        (5-5)@24 + 5x(+@8) + (3-3)@48
        (5-5)@32 + 5x(+@16)+ (3-3)x(@48+@8)
        (5-5)@40 + 5x(+@24)+ (3-3)x(@48+@8)

        Fő rész:
        2-2-2 létra C&P és TPU, minden létrafok után RT emelés (2-2)x(@48+@16)
        Összesen C&P (9-9)@44 és TPU 9x(+@32) + RT (12-12)x(@48+@16)

    3. Tabata10 swing: 10x(20/10)@40, "Ami a csövön kifér!" Össz: 10x12=120 ismétlés

    4. Tépésgyakorlás: Prosztata-kampány (50db)

    5. SMR
    Ennyi, meg egy turmix.

    Késő délután egy kis meló:

  • Faágak felaprítása, hasítása: asztali körfűrész, fűrész, fejsze

    A vékonyakat az asztali körfűrésszel, a még nem túl vastagokat egy kézifűrésszel aprítottam. A vastagokat meghagytam holnapra a Makitának. Mivel nedves (hiszen élő fa volt), így igenyösen szorult benne a fűrész...

    Idő: 3 óra
    Összidő: 264 óra

    Holnap szerda és Bontás-projekt.
  • hétfő, augusztus 22, 2011

    Masszázs

    Ma mozgásügyileg

  • 1 óra teljes testmasszázs Bettitől: a fadöntögetés utóhatása igenyösen érződött

    Holnap kedd.
  • vasárnap, augusztus 21, 2011

    Bontás 42 no meg Úszás

    Ma folytattam a tegnapi melót:

  • Fakivágás II.: fejsze, csákány, lapát, ásó

    Idő: 6 óra
    Összidő: 261 óra

    Felfogható egy összetett MetCon-nak is: volt benne sok-sok erőállóképességi és jó néhány maximális erő rész is. Sőt technikai rész is, mert egy kerítéselemet ideiglenesen el kellett bontanom, ugyanis a fa nagyon nem arra akart dőlni, amerre én akartam. Így jobbnak láttam megelőzni a rombolást.



    Mivel késő délutánra a rendrakással is végeztem, (gödör betemetve, tüzifának nem alkalmas ágak kévébe kötve, stb.) így úgy gondoltam, hogy a sok-sok nagyfejszés melónak és fadöntögető erőlködésnek jót tesz vagy egy masszázs vagy egy kevéske úszás: az úszást választottam. Holnap is nap lesz :-)

  • 30' Úszás: naggyon jó választás volt!

    Most este ellenben mint a mosott sz@r, így holnap csak hétfő lesz, remélem nem fogok úgy mozogni, mint egy robot...
  • szombat, augusztus 20, 2011

    Bontás 41

    Ma nagy meló:

  • Egy kb. 25-26 éves akác kivágása I.: fejsze, fűrész, létra

    Idő: 5 óra
    Összidő: 255 óra

    Még a földhozatal előtt kiszedem. Ugyanis egyrészt rengeteg szeméttel jár (levél, termés, virág, ág, stb.) amit már a nyár közepe óta folyamatosan hullajt, másrészt csúnya, ritkás lombkoronája van. Ez inkább kúszónövény, mint önmagában álló, szép lombkoronával rendelkező fa. Nem is értem, hogy került ide: én ültettem anno hetedikes koromban :-) Ja, meg iszonyatosan szúúúúúúúúúúúúúúúr!

    Ráadásul a lila akác egy zsarnok fa. Hatalmas gyökérhálózattal bír, amelyek közvetlen a föld felszín alatt 10-20cm-re futnak és ezekből simán kihajt. Ez a nagy pókhálószerű gyökérzet eddig az elbontott épületek alatt volt, de most olyan lett a mintegy 60m2-es rész, mint egy sarjúerdő. Mindenfelé friss hajtások, kis fácskák. Ha erre ráhozatom a termőföld réteget, soha ki nem pusztítható erdő keletkezik.

    Úgyhogy ma kivégeztem. Meg még holnap is. Még az írmagját is kiírtom. Helyét sóval felszórom. Pusztulnia kell!


  • péntek, augusztus 19, 2011

    Bontás 40

    Ma kisebb munkák:

  • Padlásról származó fahulladék felaprítása: asztali körfűrész

  • Az őszi lomtalanításra váró sok-sok cucc összegyűjtése: Olyan lett az udvar, mint egy leszállópálya

    Idő: 5 óra
    Összidő: 250 óra

    Most már csak a termőföldre várok. Várok. Várok. Várok.
    Holnap várok. Ja, szombat.
  • csütörtök, augusztus 18, 2011

    Vízszintesek és Snatch

    Vízszintes meló Clean-nel tuningolva:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. Padlónyomás + Renegát evezés + Clean + Golyótartás
        (5-5)@16 + (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@24 + (15mp-15mp)@8
        (5-5)@24 + (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@32 + (15mp-15mp)@12
        (5-5)@32 + (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@40 + (15mp-15mp)@16
        (5-5)@40 + (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@44 + (15mp-15mp)@16
        (5-5)@44 + (5-5)x(@44-@40) + (5-5)@48 + (15mp-15mp)@12
        (5-5)@48 + (5-5)x(@48-@44) + (5-5)@48 + (15mp-15mp)@12
        (5-5)@48 + (5-5)x(@44-@48) + (5-5)@48 + (15mp-15mp)@12

    3. Snatch: 5x[(10-10)@32 + 30mp pihi], összesen 100 ismétlés, 5:45 alatt

    4. SMR
    A mai edzésen kipróbáltam az új SMR hengert. Nagyon jó, magasan veri a régi kék hengert: jó a felülete, tömör és kemény, de mégis puha.

    Rendeltem még egy fogáserősítő golyót is, amit ma már alkalmaztam is. Jól kiegészíti az RT-s melót. A hozzá adott rudat nem használtam, helyette egy-egy kis kettlebellt kötöttem rá.
    Könnyen lehet az emelésnél csalni vele: fontos, hogy a tenyér felülről fogjon rá, mert ha már akár egy ujj is picit alá lóg, sokkal könnyebbé válik a tartás.
    Ezt mai edzésen azonnal észrevettem, vissza is raktam @16-ról @12-re és még így is nagyon nehéz volt tartani. Emelni persze biztos lehet vele nagyobbat is, majd azt is kipróbálom.

    A snatch során végigvittem a 100 ismétlést @32-vel, de még 30mp-ket pihentem a 10-10 ismétlések közt. De a kraft itt van bennem!

    Holnap péntek.

    kedd, augusztus 16, 2011

    Erőcske és SwingPiramis

    Reggeli gyors edzés:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. C&P + TPU
        (5-5)@16 + 5
        (5-5)@24 + 5x(+@8)
        (5-5)@32 + 5x(+@16)
        (5-5)@40 + 5x(+@24)

        fő rész: 3x(1-2 létra), összesen C&P (9-9)@44 és TPU 9x(+@32)

    3. SwingPiramis: Minden percben 20 ismétlés, a többi idő pihi:
      @24, @32, @40, @44, @48, @48, @44, @40, @32, @24

    4. Tépésgyakorlás: Férfi Egészségőr 6db-os kupac

    5. SMR
    Most picit nagyobb súllyal, de kevesebbet létráztam: szükségét éreztem egy nagyobb súlyos melónak.

    A SwingPiramis-ban nagyon eltökélt voltam, azaz nem tartottam a közepén 1 perc rendkívüli pihit, hanem folyamatosan végigvittem. Azért jó volt a végén visszaérni a @24-hez...

    Edzésen kívül még bemutató jelleggel ebéd előtt:
  • Egy pakli "ProPoker" francia kártya tépése (55 lap): pikk-pakk

    Nem nagyon szoktam mostanság kártyát tépni, mert a reklámkiadványok sokkal melósabb tépések, a kártyát igazából csak felmérésre használom. No meg pénzbe is kerülnek, a prospektusok, kiadványok meg ingyen vannak és szinte korlátlan mennyiségben állnak a polcon, pincében.
    De azért hamarost veszek két pakli Piatnik-os magyart, hogy felmérjem 20mp alatt vagyok e már benne.

    Más. Rendeltem a TacTicalból többek közt egy új SMR hengert, mert a mostani iszonyat puha lett középen, már teljesen szétnyomtam. Az még kék volt, ez az új sárga lesz és Nagy Laci RKC szerint sokkal tartósabb anyagból van. Hiszek neki. Remélem a héten megjön.

    Holnap szerda.
  • vasárnap, augusztus 14, 2011

    Bontás 39

    Ma vettem a bátorságot és egy ingatag-lagymatag létrán megközelítettem a padlást:

  • Padlás lomtalanítása: totál kiürítettem és tisztára sepertem, sóval felszórtam :-)

    Idő: 5 óra
    Összidő: 245 óra

    Volt itt kérem zsíros bádogok, zománcos vödrök garmadája, vályogvető sablonok, kalitka, kas, több reflektor, kukák, mákos zsákok tömkelege, majd 10 méternyi kályhacső, rengeteg ősrégi tankönyv, füzet, egy nagyon jó állapotú, bőrönd alakú retro lemezjátszó (ez valszeg a Vaterán végzi), pálinkás demizsonok, műanyag kannák, hordók, több fa villanyóra-szekrény stb. stb. stb. No meg iszonyat mennyiségű por és hatalmas pókok és pókhálók.

    Helyükre mindössze 80 cserepet raktam fel. Rend a lelke mindennek.

    Holnap hétfő.
  • péntek, augusztus 12, 2011

    Uszodai átmozgatás

    Ma csak úszás lett volna, de találkoztam egy régi ismerőssel, aki pont az uszodai teremben edzett, így csak lett egy kis edzésecske, hogy közben dumálhassunk :)
    1. Bemelegítés

    2. Fekvenyomás + Evezés ferdepadon rúddal: 3x[12x90kg + 12x80kg]
    3. Nyomás ferdepadon kézisúlyzóval + Evezés ülve csigán: 3x[13x(30kg-30kg) + 12x(összes lap)]

    4. Kézisúlyzó tartás: 3x[(30kg-30kg)x(1 perc) + 1/2 perc pihi]

    5. Nyújtás, Lógás (henger nincs)

    6. 40' Úszás
    Semmi nagy súly, semmi megerőltető meló. Így utólag jó hogy mozogtam egy keveset súlyzós téren is, mert a tegnapi Euklidész igenyösen rátelepedett a hátamra, kellett neki egy kis izolált gyúrás. No meg az úszás.

    Most pihinapok következnek.

    csütörtök, augusztus 11, 2011

    Euklidész és Swing

    Ma kivételesen délutáni edzés:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. Euklidész - 28 perc alatt: összesen 55 dupla C&P(@32-@32) és 55 húzódzkodás

    3. Szeghajlítás: 5x(7x200), az Euklidész után nagyon munkás volt

    4. Tabata10 swing: 10x(20/10)@40, "Ami a csövön kifér!" Össz: 10x12=120 ismétlés

    5. SMR
    Jó kis nyomás domináns edzés, de azért a húzódzkodás és a swing is szerepet kapott.
    Az Euklidészben nem vontam össze semmit - nem is tudtam volna :-) - szépen végigvittem a 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 ismétlésszámot. Elég is volt...

    Holnap uszoda.

    kedd, augusztus 09, 2011

    Vízszintesek és Snatch

    A ma délelőtti edzéske:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. Renegát evezés + Padlónyomás + RT-emelés
        (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@16 + (3-3)@48
        (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@24 + (3-3)@48
        (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@32 + (3-3)@48
        (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@40 + (3-3)@48

        3 kör: (5-5)x(@44-@40) + (5-5)@44 + (3-3)x(@48+@12)

    3. Snatch: változó golyóval
        (10-10)@16, (10-10)@24, 1 perc pihenő
        (10-10-10-10)@32, 1 perc pihenő
        (10-10)@16, (10-10)@24, 1 perc pihenő
        (10-10-10-10)@32, 1 perc pihenő

        Összesen 40x@16, 40x@24, 80x@32, sajnos az összidőt elfelejtettem mérni

    4. Tépésgyakorlás: Prosztata-kampány (50db)

    5. SMR
    A kis erőblokk után (az RT-emelés továbbra is meglepően jól megy, valszeg a Bontás projekt során a sok-sok harapófogóval történő meló illetve a fejszézés konzerválta a fogáserőt) ma bepróbáltam a @32-es snatch-et. Kisebb golyókat raktam elé hogy meglegyen a kellő felvezetés, aztán leküldtem belőle 2db 40 ismétléses kupacot. Elég is volt így elsőre.
    Mellesleg a @32 után az első pár ismétlésnél a @16-ot majdnem beleállítottam a plafonba :)

    Egy kis tépegetés, aztán jöhetett a turmix. Sajnos a kedvenc márkám (Cytogen - WheyPro) megszűnt, így helyette egy magyar összeállítású proteint vettem. Kissé habos, kissé íztelenebbb (mondjuk a Cytogen csokis proteinjét ízben nehéz lesz bármivel is überelni), de egy hobbistának megfelel.

    vasárnap, augusztus 07, 2011

    CPP Létra és Aqua-Palace

    A ma reggeli edzés során ismét csak az alapokhoz nyúltam vissza:
    1. SMR + Bemelegítés

    2. Clean&Press&TPU létra:
        (5-5)@16 + 5
        (5-5)@24 + 5x(+@8)
        (5-5)@32 + 5x(+@16)

        fő rész: 4-4-4 létra, összesen C&P (30-30)@40 és TPU 30(+@24)

    3. SwingPiramis: Minden percben 20 ismétlés, a többi idő pihi:
      @24, @32, @40, @44, @48, 1 perc pihi, @48, @44, @40, @32, @24

    4. Szeghajlítás: 10x(6x180), folyamatos meló, 9 perc alatt

    5. SMR
    A SwingPiramis totál kivégzett ma, sokkal nehezebb volt, mint ha végig @40-nel ment volna a meló. Valszeg a folyton változó súly tette nehézzé, azaz nem tudtam ráállni egy adott golyóra. Be is kellett rakni középre 1 perc rendkívüli pihenőt.

    Edzés után a gyerekekkel Aqua-Palace, hogy Betti zavartalanul tudjon festeni. Milyen áldozatokra vagyok képes: nehéz a sorsom... :)

    szombat, augusztus 06, 2011

    Uszoda és Összegzés

    Ma a munka dandárja Bettinek jutott: festi a kerítést. Nekem a postaláda felújítása és egy kis szöszmörgés a műhelyben adódott. Festeni iszonyat utálok, helyette uszodai kirándulás:

    60' Úszás: kicsit több a szokásosnál, de ma van a Balaton átúszás, gondoltam én itt tartom meg az uszodában :)

    Aztán tenyérdörzsike, borotválkozás: megújulás.

    Holnap vasárnap és valszeg a gyerekekkel Aqua Palace, hogy Betti nyugodtan tudjon festeni :)

    Más.
    Az idei nyár a Bontás2011 keretében telt. Most már leveszem az úszó bejegyzést, a munka 90%-a kész. A hiányzókat alkalomadtán végzem el, hiszen egyrészt kell egy jó létra (pénz), másrészt föld (szerencse). Sikeres volt, jól elterelte a gondolataimat a május végén történtekről és nem volt szívfájdító áttérni egy könnyített edzésrendszerre.

    Összesen 240 órát töltöttem vele (ezek hajtós órák voltak ám, semmivel nem szeretek sz@r@kodni), összesen 38 alkalommal. Még lesz néhány, majd menet közben megemlékezem róla.

    A lista: (a félkövér kész):

  • Garázs (20 éve egy Wartburg és egy Barkas állt ott), és "nyári konyha" lomtalanítása;
  • A belső burkolatok (karton, vaslemez, kátránypapír) elégetése illetve elszállítása;
  • A garázs elbontása (vaslemezek és fa);
  • A folytatásában felépített "nyári konyha" (zömmel fa) elbontása;
  • Egy kb. 20m2-es szintén fából készült fészer elbontása - JÖVŐRE!
  • Egy kerti „pottyantós” WC elbontása - JÖVŐRE!
  • Egy 32m-es telekhatári kerítés elkészítése a tetőkről bontott hullámpalából;
  • Egy 20m-es belső léckerítés áthelyezés, megtoldása;
  • A melléképület elé egy tornác (gádor) elkészítése kb. 9m hosszan, 2,5m szélesen;
  • A tornác padlózatának járdalappal történő kikövezése;
  • A padlás lomtalanítása;
  • A bontási fahulladék tűzifává aprítása - fejsze, asztali körfűrész illetve motoros láncfűrész
  • Az épületek padlóját adó beton- és járdalapok felszedése, konténeres elszállítása;
  • Az elbontott épületek alatti betonszelvények és járdalapok helyének feltöltése termőfölddel;
  • Egy 20m-es utcafronti kerítés fa léceinek lecsiszolása újrafestéshez;
  • Fák, bokrok, sövények telepítése - bár ez már késő ősszel: végre ismét lehet kertészkedni!

    Jó volt, éljen a fizikai munka: minden tisztelet a nehéz fizikai munkát nap mint nap végzőknek! Én csak belekóstoltam, de hosszú távon bizony jobb munkaeszköz a papír és a ceruza...
  • péntek, augusztus 05, 2011

    Bontás 36-37-38

    Szerda óta kerítéscsiszolás van soron egy 115mm-es Bosch ipari sarokcsiszolóval. Iszonyú jó szerkezet, magasan felette áll a hobbi sarokcsiszolóknak: erős és egyáltalán nem melegszik, pedig a 3-4 órákat szinte leállás nélkül nyomtam le vele.

  • Utcafronti kerítés csiszolása újrafestés előtt I. II. III. : Ez az eddigi legegyhangúbb meló, nagyon uncsi tud lenni, de emellett igen fárasztó is (sok-sok hajlongás + 2kg a kis csodagép is)

    Idő: 12 óra
    Összidő: 240 óra

    Ma estére végre kész lett. Betti már el is kezdte festeni, úgy az 1/3-nál jár. Szép és tartós lesz. (Remélem)

    Ahová lesújtok, ott festék nem marad:

    A képről is látszik, hogy kénytelen voltam maszkokat beszerezni, mielőtt egy komplett vályog állna össze a tüdőmben :)

    Holnap szombat.
  • csütörtök, augusztus 04, 2011

    Vegyes Tabatával

    Ma vegyes gyakorlás, zömmel olyan gyakorlatokkal, amik már nagyon régen voltak:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. BUP + Köteles bicepsz + Húzódzkodás
        (5-5)@16 + 5x@24 + 5
        (5-5)@24 + 5x@32 + 5(+@8)
        3 kör: (5-5)@32 + 5x@40 + 5(+@16)

    3. RT-emelés: (5-5)@48, 3x(5-5)x(@48+@8), ahhoz képest hogy nem volt mostanság, nagyon jól ment

    4. Tabata10 swing: 10x(20/10)@40, "Ami a csövön kifér!" Össz: 10x12=120 ismétlés

    5. SMR
    Ennyi. A BUP ballal bizony 3+2, majd 2x(2+2+1) felosztásban sikerült, azaz itt érződik a kihagyás. Annyi baj legyen, legalább van egy kis cél.

    Délután kerítéscsiszolás, már előre fázok tőle :(

    kedd, augusztus 02, 2011

    Vízszintesek és Snatch és Aqua-Palace

    A mostanság bevezetett rövid edzés:
    1. Bemelegítés + SMR

    2. Renegát evezés + Padlónyomás
        (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@16 + Hídtartás 1perc
        (5-5)x(@24-@24) + (5-5)@24 + Hídtartás 1perc
        (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@32 + Hídtartás 1perc
        (5-5)x(@32-@32) + (5-5)@40 + Hídtartás 1perc

        3 kör: (5-5)x(@40-@44) + (5-5)@44 + Szeghajlítás (7x200)

    3. Snatch: (25-25-25-25)@24, letétel nélküli 100 ismétlés 3:31 alatt

    4. Tépésgyakorlás: Férfi Egészségőr 6db-os kupac

    5. SMR
    A jelen helyzetben nagyon megfelelőnek találom ezt a két erőgyakorlat + rövid MetCon felbontású edzést, egy kevés fogáserővel keverve. Csak óvatosan.

    Délután Aqua-Palace-os punnyadás. Jó sokan voltak, de mi a szaunaszigetre menekültünk, ahol 2-3 ember lézengett csak. Onnan tettünk kirándulásokat az élményfürdőbe.
    Az egészségügyi állapotom miatt számomra csak a gőz megengedett, így

    6 kör gőz: azír ez is finom ám, különösen, hogy van bent egy zuhany is. Az egyik élménymedencében van egy iszonyat erős vízsugár, na azzal meg szétlyuggattam a hátam.

    Kivételesen nyitva voltak olyan teraszok is, ahol még sosem jártunk, az egyik ilyenről készítettem ezeket a képeket a strand egy-egy kisebb részletéről.


    Hatalmas ám a szoboszlói strand, ezek tényleg csak részletek belőle, a nagy része nem látszik, mert hatalmas területen terpeszkedik számtalan medencével. A csúszdaparkról nem is beszélve.

    Sajnos Albert RKC ismét helyet keres, amiben minden erőmmel segítek is neki.
    Az átköltözött X-treme Fitness vezetője úgy gondolta, hogy mivel kis hely jutna csoportos foglalkozások megtartására, így inkább nem kínlódik vele: telerakta a helyiséget fekvenyomó padokkal. Amúgy az egész gépparkja elfért volna a nagy teremben, de nem tart fent a továbbiakban csoportos edzéseknek helyet, csak konditerem lesz. (Az általam készíttetett húzódzkodó még megvan, már láttam is alatta egy széket: használják)
    Így Albert egyelőre a repülőtéren tart edzéseket, a golyókat meg az autójában hurcolja. Szegény kocsi...